Üdvözölek az M. FORCE TÁNCMŰVÉSZETI ISKOLÁNÁL!
2020. augusztus 13. írta: perlakikata

Üdvözölek az M. FORCE TÁNCMŰVÉSZETI ISKOLÁNÁL!

Perlaki Kata vagyok, az M. FORCE TÁNCMŰVÉSZETI ISKOLA szakoktató tánctanára, társalapítója, és cégvezető társa. A disco világ, és a szorosan hozzá tartozó improvizatív táncok szerelmese vagyok. 
 
Az M. FORCE jelenleg csak egyéni oktatássokkal foglalkozik, (hétköznapokon, egy előre egyeztetett időpontban, amely a szabadidődhöz igazodik) mert mi, Tóth Gézával egyetemben az M. FORCE cégvezetői, és tánctanárai kiemelkedően fontosnak tartjuk, hogy az önfejlesztés, amely a Disco tánc tanulás folyamatait érinti:

NE egy futószalagon történő személytelen, tömeges, dara táncoktatás legyen, ahol elnyomják egymást a tanfolyamra járók, ahol akarva akaratlanul versenyre kelnek egymással, (főként, első benyomásból, külső adottságokból adódó ítélkezésekből fakadóan), és/vagy a tánctanár (egója) elnyomja a tanulót. Továbbá ahol a tanuló személy lelki kivetülései, átélései, szárnyalásai nem kapnak teret.

Kiemelkedően fontosnak tartjuk, hogy az önfejlesztés, amely a Disco tánc tanulás folyamatait érinti a táncórákon bemutatott táncmozdulatok elsajátítási szakaszai, gyakorlásai, majd a tánc előadás módjának kivitelezései a tanuló részéről, mind a tánctanár részéről a táncmozdulatok átadása, megtanítása semmikép se legyenek felületesek, gagyi, gyors, nem a tanuló személy képességeihez, kommunikációs szintjéhez kellően elmagyarázott, szét tagolt. Semmiképp se legyen esetlegesen magasabb tánctudás szintet követelő. E mellett a tánctanár előéletéből ne legyen hiányértékű a Disco-k világában eltöltött aktív évtizedes életmódja, mely életvitelből adódóan a Disco tánc mozgás gondolkodásmódja, technikái megoldásai épülnek fel, s e hiányértékű gyakorlat, és rutin hiányból fakadóan a tanuló nem a kellő Disco tánc improvizatív stílusába illeszkedő tánctudást kapja, hanem valami egészen mást, katyvaszt, gagyiságot. 


Mi az M. FORCE-sok, a fentiekben felsoroltakat látjuk a legnagyobb szarvas hibáknak a táncoktatásokterén, melyekkel nem tudunk azonosulni. Ezért ezek helyett a számunkra sokkal nagyobb értéket képviselő egyéni vs. magán táncoktatás formában hiszünk, személyes  jelenléttel.

Amely teljes mértékben személyre szabott. A képességeidhez, jelenlegi tánctudásod és kommunikációs szintedhez, a te haladási tempódhoz igazodik. Az egyéni táncoktatás csak érted, és csak rólad szól. Ahol kiemelt figyelmet, és prioritást kapsz tőlünk Disco táncoktatóktól, a tánc oktatások, és a kommunikációk, a táncmozdulatok megértése során.

Azonnal javításra kerülnek a hibás táncmozdulatok. Nem hagyunk magadra! Nem hagyjuk, hogy rosszul rögzíts be egy táncmozdulatot sem, hisz ezért fizetsz, hogy jól tanítsanak meg táncolni, jól csináld, s vidd végig a tánc mozdulatokat, és nem azért, hogy magadra legyél hagyva, s nem azért, hogy magadra hagyatkozva döntsd el, hogy az az adott táncmozdulat amit épp pillanatnyilag csinálsz, az most jó vagy sem. 

Óráról órára fejlesztjük a képességeidet, és az improvizatív Disco tánctudásod. 

SZÁMUNKRA TE VAGY A LEGFONTOSABB!

Itt Te vagy a középpontban. Minden rólad szól. Itt, az M. FORCE EGYÉNI DISCO TÁNCTANFOLYAMÁN minden érted van. Meghallgatunk, oda figyelünk rád. 

Itt  jut idő, és türelem minden táncmozdulat értelmezésére, szép esztétikai elsajátítására, kidolgozására, kicsiszolására. Itt az M. FORCE EGYÉNI DISCO TÁNCOKTATÁS táncóráin téveszthetsz, hibázhatsz, nem látja senki, nincsenek retorziók, szúrós szemek, sértő beszólogatások, megjegyzések, szidások, leminősítések. Csak tesszük a dolgunkat, szuper jó Disco zenék re, (kiszolgálva a Te Disco zenei ízlésedet) .....  a gyakorlások során törekszünk a pontos, szabályos mozdulatokra, és fejlődési folyamatokban figyelünk minden részletet, és ennek szellemében visszük végig tanulói együtt működésben az egész tánctanfolyamot. Így fogsz tetszeni magadnak tánc közben, aztán másoknak is.   

Itt a Te kedvenc Disco zenéid fognak szólni a tánctanfolyam óráin, hogy feldobva érezd magad, és mosolyogva, vidáman távozz minden táncóra alkalom után, akár számodra egy- egy nehezebb munkanap után is feltöltődj velünk. 

Az M. FORCE egyéni Disco tánc tanfolyama a szabadidődhöz igazodik hétköznapokon, előre egyeztetett időpontokban. 

M. FORCE DISCO TÁNC TANFOLYAM TÁNCTANÁRAI:
- Perlaki Kata
- Tóth Géza


M. FORCE web page:
http://m-force.hu/

M. FORCE DISCO TÁNC TANFOLYAM direkt linkje:
http://m-force.hu/gogo/diszkotanctanfolyam.html


M. FORCE web page - DISCO TÁNC BLOG:
http://m-force.hu/blog/blog_discotanc.html

Így tájékozódj sorrendben a Disco tánc tanfolyam részeleiről: 
- Elsőként tájékozódj az M. FORCE weblapján a Disco tánc tanfolyam részleteiről itt: http://m-force.hu/gogo/diszkotanctanfolyam.html

- Másodikként az alábbi BLOG bejegyzéseim között: 
 http://m-force.hu/blog/blog_discotanc.html

 https://discotanc.blog.hu/

- Harmadikként pedig telefonon az M. FORCE információs telefonszámán, ahol állok szíves rendelkezésedre, a további információkkal, s tudni valókkal.


M. FORCE INFO: +309896041



Hozzánk érkezőket CSAK teljeskörű TELEFONOS tanfolyami tájékoztatás után, előre egyeztetett szabadidőpontban áll módunkban fogadni!
 

M. FORCE - DISCO TÁNCTANFOLYAM
Fáklya Klub
1067. Csengery utca 68. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://discotanc.blog.hu/api/trackback/id/tr10016138442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása